A filmes szakmák mint, rendező, operatőr, asszisztens, nem külön területek. Össze kell dolgozni ahhoz, hogy egy film létrejöjjön. A képzésünk célja az alapvető rendezői ismeretek elsajátítása.
Hallgatóink megismerik a filmkészítés fázisait, forgatókönyveik alapján lépésről lépésre megtanulják egy produkció megvalósításához szükséges munkafolyamatokat. Két neves szakember segítségével.
A képzési program célja, hogy a fiatalokat megismertessük a filmrendezés alapjaival és betekintést engedjünk a szakmába rejlő lehetőségekbe.
700+
kinevelt tehetség
5+
képzés
20+
év szakmai tapasztalat
10+
szakértő oktató
1. Bevezetés a film világába
Az első alkalommal a bemutatkozás mellett megismerkedünk a filmművészet rövid történetével, alapfogalmaival, filmek típusaival, a filmkészítés folyamatának lépéseivel, és olyan általános tudnivalókkal, mint például a kommunikáció, játszmák, vezetői ismeretek, tehát mindennel, ami szükségesek ahhoz, hogy sikerre vihessék a résztvevők az elképzeléseik megvalósítását.
Ezen kívül részletesen megtárgyaljuk a filmkészítés első lépéséhez, az anyaggyűjtéshez és kiválasztáshoz kapcsolódó módszereket, lehetőségeket.
2. A film és a kép (elméleti és gyakorlati óra)
A film a képi kommunikáció egyik legfontosabb eszköze a 21. században. Ezen az alkalmon a
3. A film és a szöveg
A film verbális elemei alapvető meghatározói a legújabb kor
filmművészetének. A szöveg és a benne rejlő lehetőségek ismerete tehát elengedhetetlen. Ezen a foglalkozáson megismerkedünk a film és szöveg kapcsolatával elméleti és gyakorlati síkon is.
4. A film és a hang
A film és a hang a filmművészet hőskorától összekapcsolódik, és mind a
mai napig fontos összetevője a képi hatáskeltésnek. Ebben a foglalkozásban megvizsgáljuk a zenét, mint érzelmi kifejezőeszközt és megismerkedünk a film és a hang kapcsolatával elméleti és gyakorlati síkon is.
5. A film és a forgatókönyv
Miután tisztáztuk a film főbb összetevőit, belekóstolunk a film forgatókönyvírás alapjaiba.
6. Forgatókönyvírás 1. workshop
A 6. alkalommal a résztvevők által készített forgatókönyv vázlatokat vitatjuk meg és adunk rájuk visszajelzéseket kiscsoportos brainstormingok során. A cél, hogy a forgatókönyv végleges verzióját előkészítsük az utolsó alkalomra.
7. Forgatókönyvírás 2. workshop
A forgatókönyv véglegesítése után, utolsó lépésként elkészítjük a forgatási tervet, majd belevágunk a film készítésébe.
Töltsd ki az oldalunkon található űrlapot, és mi 24 órán belül felvesszük veled a kapcsolatot.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
wordpress_test_cookie | munkamenet | Ez a cookie azért felel, hogy a rendszerünk megállapítsa, a böngésző támogatja-e a cookie-k kezelését. |